Fedezd fel önmagad - az Anyareform programmal

JÖVÖK A PROGRAMBA!
TÖBBET AKAROK MEGTUDNI!
Image
JÚLIUS 1-JÉN ELINDUL A 2. ANYAREFORM MENTORPROGRAM!

Jelentkezz még ma, hogy biztosítsd helyed a kiválasztott 8 NŐ között, akik készen állnak, hogy álmaikat valóra váltsák és megváltoztassák életüket!

Én is jövök!

Táncsics Nikoletta vagyok, 35 éves diplomás team és business coach, mediátor, diplomás ápoló és HR közgazdász. Egy csodás fiú ikerpár és egy kislány párját vesztett édesanyja, szabadidőmben a hosszútávfutással barátkozom.


Az embert, mint bio-pszicho-szociális lényt szemlélem. Mind szakmai, mind magán ars poeticám, hogy teljes életet e három aspektus harmonikus együttállásával élhetünk meg, egyik sem működhet tökéletesen a másik nélkül. Hogy ezt az állapotot elérhessük, meg kell tanuljuk az itt és mostban való létezést, azaz nem a múlt sérelmeinek fojtó rabságában, s nem a jövő bizonytalansága miatti szorongásban. Munkámat titoktartási kötelezettségem fontosságát kiemelve a transzparencia és szakmai hitelesség jegyében magam is véget nem érő önismereti fejlesztéssel terapeuta és coach segítségével végzem. Küldetésem, hogy megérkezz az itt és mostba, ahol szabad akaratodra alapozott döntéseiddel hatást gyakorolsz életed eseményeire, képessé válsz a jelen történéseinek valódi, mély megélésére, s megalkotod azt a minden téren önazonos, boldog életet, ahol a végső jelenetben, mikor az a bizonyos film lepereg, azt tudod mondani: hálás vagyok, jó volt így élni.

Image

Szenvedsz attól, hogy mindent megpróbáltál, mégsem sikerült elérned az álmaid alakját?

Ismered az éhezést és sóvárgást, de a várt eredmények elmaradtak?

Nem mersz a mérlegre állni, mert a számok csak csalódást okoznak?

Gyomorgörccsel veszel részt a családi és baráti összejöveteleken, magyarázkodva, miért nem eszel?

Nem mersz bemenni az edzőterembe, félsz, hogy kinéznek onnan?

IconIconIcon

Ha teheted, elkerülöd a tükröt, mert nem akarod látni azt a NŐt, akit mutat. De az a NŐ ott van benned.

Ő vágyik kitörni, megmutatni a benne rejlő szépséget, amit csak megfelelő támogatással tud felszínre hozni. Fedezd fel az erőt, amely benned él, és ragyogj újra, mint főnixmadár!

LEFOGLALOM A HELYEMET!

Álmodd meg a formád, és valósítsd meg az Anyareform Mentorprogrammal!

3 hónap alatt megtanítalak, hogyan érd el céljaid úgy, hogy közben istenieket eszel és valóban ÉLSZ!

  • Heti étrend receptekkel
  • Bevásárlólista
  • Folyamatos kapcsolattartás
  • Kérdéseid folyamatos megválaszolása
  • Hetente teamcoaching ülés (online)
  • A folyamatot kísérő lelki történések átbeszélése
  • Komplex életmódváltás
JÖVÖK ÉN IS!

Nézd meg, miket ettek az 1. program résztvevői

Akik az első programban

részt vettek:

Sosem gondoltam volna,hogy egyszer részt veszek egy életmódváltó programban.Féltem az elköteleződéstől,a kudarctól.Mégis belevágtam… Az első időszak nagyon fura volt,új ételek,új ízek,új időablakok🙃Egy új perspektívából ismertem meg magam. Elkezdtem gondot fordítani a vásárlásra,a minőségi ételek kiválasztására. Az alakom változása mellett,a testem belülről is sokat változott. És nagyon hálás érte.Sokkal energikusabb és egészségesebb vagyok,mint a program előtt. Megtanultam tudatosan étkezni és “bűnözni” is. Egy nagyon klassz közösség részese lettem,hiszem,hogy ez is hozzásegített a sikerhez. Nikire mindig is felnéztem,a program után méginkább! A profizmusa, a türelme, a figyelme, no és nem utolsó sorban, a humora. Mert nevetéssel minden könnyebb. Még fogyni is😄Szóval, hálás vagyok. Nagyon. És köszönöm. Nagyon.

Freisz-Ipacs Edina

Borbás-Szabó Renáta

Őszintén hálás vagyok Nikinek és az Anyareform mentorprogramnak. Korábban már próbáltam más étrendeket, de azok nem voltak igazán személyre szabva, így az eredmények is elmaradtak. Ez a program viszont sokkal többről szól, mint egy étrendről – itt Niki végig fogja a kezünket, és valódi támogatást nyújt. A csoportos coaching alkalmak és a közösség ereje hihetetlenül sokat adott. A csoportban végig támogattuk egymást, és a messenger beszélgetések, közös kihívások és nehézségek összekovácsoltak minket, segítettek a helyes úton maradni. Ez a program nemcsak a testet, hanem a lelket is formálja. Egy hónap alatt 4 kg-mal könnyebb lettem, és a családom is elkezdett egészségesebben étkezni. Azóta nem csak az ételeink változtak, de az életmódunk is sokkal tudatosabb lett. Ha igazán tartós eredményeket keresel, az Anyareform mentorprogramot szívből ajánlom!

Molnár Viktória

Sosem voltam egy konyha tündèr és alapvetően nagyon jól elvagyok 2-3 felé ételen mindenféle változatosság nélkül, de ez ugye sem az én szervezeteknek nem jó sem a gyerekeimnek nem jó példa, és mivel genetikailag nem vagyok szerencsés alkat és nem akarom hogy a lányaim élete is a diétából álljon így úgy döntött 40 évesen megismerkedtem a konyha művészet rejtelmeivel ,😅 A programban olyan ételek után nyaltam meg mind a 10 ujjam, amit magamtól soha meg nem kóstoltam volna... Niki mindenben segített, támogatott és amellett hogy magamhoz képest konyhatündérré váltam a fogyás sem maradt el 😍 szóval maximálisan elégedett vagyok és azt már meg sem említem, hogy kirobbanok az energiától 💪 Nincs mit hezitálni Nikivel és a programmal maximum a súlyodból veszíthetsz 😉 Hajrá

Csehi Diána

Egész eddigi életemben sportos ember voltam, akkor érzem jól magam, ha mozgásban vagyok. A súlyom megtartásához ez általában elég volt, amellett, hogy az étkezésre is nagyjából odafigyeltem, sok zöldséget, kevés kalóriát ettem (ami nem feltétlenül jó - most már tudom). Csakhogy 40 éves korom után elszálltak a kilóim és hiába harcoltam velük, nem tudtam lefaragni őket sehogyan. Már majdnem elkönyveltem magamban, hogy ez már a változókor, nekem annyi…Ekkor jött velem szembe Niki programja. Nikit nem ismertem személyesen, de az oldalát régóta követem és olvasom. Erős, pozitív, hiteles embernek tartottam mindig, ismeretlenül is. Amikor írtam Neki, szinte azonnal kedvesen válaszolt, és én örömmel csatlakoztam a Csoporthoz. A legjobb döntést hoztam.A program nagyon sokat adott nekem, amellett hogy táplálkozási trükköket, finom és egyszerű recepteket kaptam, sokat tanultam magamról es a testem működéséről is. A folyamatok mögé tekintve könnyebb megérteni azokat, és tudatos döntéseket hozni annak érdekében, hogy a testem minél tovább egészséges maradjon. A csoport nagyon szuper, értékes, vicces emberek, akik különbözünk, de hasonló problémákkal küzdünk. Ezekről jó beszélgetni, tapasztalásokat meghallgatni, tanulni azokból. A folyamatos chat kapcsolat egy támogató közegben, segít az elakadásoknál. Niki kedves, támogató és óriás tudása van a táplálkozástudomány terén, nem mellesleg szuper recepteket talál ki. Bármikor, bármilyen kérdésünkre válaszol, mindig a megfelelő pillanatban mondja a megfelelő információt. A program egy hónapja alatt 5,6 kilótól szabadultam meg. Színes, egészséges és finom ételeket eszem, és bizony megtanultam éhesnek lenni is, ami egyre ritkábban fordul elő, de a folyamat megértése segít a megélésben és már tudom hogy hasznomra válik. Nagyon hálás vagyok Nikinek, a programnak es a csoportnak, és viszem magammal a megtanultakat, mert nagyon jól érzem magam a bőrömben!

Készen állsz, hogy belevágjunk?

Táncsics Nikoletta

(+36) 20 280 5755

Icon

E-mail

info@tancsicsnikoletta.hu

(+36) 20 280 5755

Icon

Telefon

@tancsicsnikolettacoach

Kövess social media oldalaimon!

Icon